Nem is tudom ezt, hogy kezdjem.Megint egy olyan fejezethez érkeztünk amit meg kell írnom.És nem azért mert újra egy pad alatt aludtam vagy találkoztam volna egy régi ismerősömmel akivel elsztorizgattam.Csak ki kell használnom hogy ez nekem egy segítség, egy terápia, egy mentőöv.Az, hogy miért is azt nemtudom megfogalmazni de még gondolati szinten is nehéz megformálni.De pont ezért egyáltalán nem kötelező, sőt inkább el se olvassátok.Tényleg felesleges!
Régóta érzem, hogy elérkezek ismét egy mélypontra, ha úgy teszik gödörbe amiben nem mindig van létra amivel ki lehetne onnan mászni.Felvetődhet ilyenkor a kédés, hogy nincs aki dobna neked?De van...de ezt is most itt kiírom magambol mert ki kell és utána úgy teszek mintha nem történt volna semmi.Az is lehet, hogy holnap már ki is törlöm ezt a fejezetet vagy egyszerüen nem fogom publikálni.Nincs bajom a változásokkal de ami most közelít felém annak a súlya alat érzem kezdek összeroppanni, hogy pontosabb legyek azoknak a súlya alatt amit magával vonz ez a változás.Ám mégis a saját hibámbol kerültem most magám alá mert ismét elkövettem azt a hibát, hogy terveztem valamit előre, és ráadásul én ostoba még láttam is rá reális esélyt, pont e miat pedig reménykedtem.És mindig ilyenkor jönnek a legnagyobb pofáraesések.De ekkora még soha nem volt, nem is gondoltam volna.Holnap pedig tovább indulok.Már mindenem össze van készítve, csak ki kéne pihennem magam minden szempontbol.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.