Ész nélkül...úton

  Megint csak gépközelbe.Amióta elindultam még soha nem éreztem magam olyan jól mint az előző kisfaluban, ahol volt a szálás is.Most onnan eljöttem és egy nagyobb városba vagyok de ha itt végeztem a nettel inkább száláshelyet megyek keresni, majd holnap nézelődök.
  Még mielőtt elindultam volna az pihenésem hejszinéről még egy napot rá akartam szánni a jóidő élvezésére.Úgy is jött ez a kurva nagy meleg, én meg eléggé fehérbörű vagyok és ha ehez hozzáadunk egy közelbe elhelyezkedő tópartott akkor az eredmény egy rohadt nagy leégés lessz.Na meg akkor már a sört se szabad elfelejteni, de gondoltam jó lessz.
  Nem messze száláshejemtől volt a szabadstrand ami szerncsémre üresen állt.Ifjú titán koromban is a tömeget a vízparton csak és kizárólag a strandon voltam hajlandó elviselni.Az ilyen szbadstrandokon maximum ha ismerősök voltak, de ez most így tökéletes volt.Megmutattam a már sokatlátott vízpartnak kinemdolgozott felsőtestem, szinte halottam ahogy a parthozcsapódó hullámok hangjai nevetést formálnak, de gyorsan elhesegettem a gondolatott és egy kicsit megmártóztam a vízbe.Úszni se nagyon tudok így csak a part mellet pocskoltam megam.Kicsit szánalmasnak is találtam de rohadt jól esett.Mindig is vágytam arra hogy át tudjak úszni egy bányatavat vagy valami hasonló.Csak nem tanultam meg soha úszni.Egy nagyon kicsi megy az önszorgalomnak köszönhetően.Apám valamikor nagyon kiskoromba tett egy gyenge kisérletett az okításomra, de nem nagyon lett eredménye.
   Amint végeztem nagy fürdéssemmel elbalagtam a partmenti büféhez és megjutalmaztam magam egy sörrel majd vissza kifeküdtem a partra ahol már szinte törvényszerüen megperkeledött egy kicsit az arcom.De akkor megint olyan jó érzés volt, nem is a fekvés, hanem eszembe jutottak azok a dolgok amikor suhancként egy ugyan ilyen napon a barátaimmal feküdtünk a parton és felhőtlen óráinkat élveztük...szerencsére nem gondoltunk arra hogy vajon mi lessz egy perc...vagy akár egy óra mulva, az legyen csak a jövö titka.Nem lehet, és nem is szabad mindig így gondolkodni, de néha mégis kell, hogy igazán kitudjunk élvezni dolgokat.
  Ezeketől a gondolatoktol annyira fellelkesedtem hogy azonnal utnak akartam indulni.Bár tudtam és még mindig tudom hogy a régi társaság soha nem lesz már az ami a fejembe vagy a képeken él.Sok ember sok felé, sok féle élettel, talán ez az élet rendje,vagy csak mi tesszük azzá, de én akkor is látni akarom őket.Még mielőt elindultam volna bekellett köszönöm ahoz az emberhez aki elhozott idáig a stoppal.Már tudom is a nevét.Feri bácsi.A boltba néhányszor még összefutottunk és mindig kedves volt hozzám illetve elmagyarázta mi merre van.Megigértem neki hogy majd egyszer meglátogatom.Megköszöntem mindent és elindultam a buszmegálló felé, nem utaztam sokat a busszal csak egy nagyobbacska városig.Itt írom most ezt a blogot és fingom sincs hogy merre tovább, az elmult hét alatt megint csak bekényelmesedtem.De szerintem hamarosan ki lesszek kurálva ebből...