Ész nélkül...úton

  A címben szereplő kérdés mögöt igen komoly morfondirozás áll, az itt a negy kérdés hogy várjem e a vasárnapot avagy nevárjam.Nics most itt szó ilyen dolgokrol, hogy lenni vagy nem lenni?Egyértelmű, hogy lenni, ha meg netán nem az utóbbira esne a választás akkor az eredeti kérdés értelmét veszti.Tehát remélem érthető mire akarok kilyukadni.

  Tűkön ülök, hogy utazom el de ugyan akkor nem is, most mutatkozik meg igazán az a dolog amibe nagy igazság van, hogy az éremnek két oldala van...és láss csodát tényleg.Oly sok minden fog hiányozni, nem mintha most nem hiányozna már sok dolog.És ami talán a legrosszabb, hogy vannak eberek akiktől nem tudok megfelelően elbúcsúzni, mondjuk ilyet azokkal lehet csak akik nem igazán fontosak számunkra.Soha nem szeretem olyan isten igazából a nagy nyálas érzelgős búcsúkat de az se teljesen jó ha egy szevasszal tudjuk le azoknál az embereknél akik közel állnak hozzánk.Van még egy rossz dolog itt a hátérbe, van akinél még ennyit se tudunk megejteni és úgy kell elmenni, hogy talán nem is sejti mennyire is közel állt ő hozzánk még ha ezt ő nem is hisszi el vagy esetleg nem sejti.Az is igaz, hogy nem a saját temetésemre megyek, bár sosem lehet tudni, hanem szerencsét megyek próbálni mert az helyzet úgy kivánja.Bizonyos értelembe még hálás is lehetek ennek a bizonyos "helyzetnek", de ez valahogy nehezen megy.Tehát...jó is, hogy kimegyek mert lépni azt kell, illetve nem várom, mert sok minden számomra fontos nem tárgy marad itt.Ezek egy része mire végleg visszatérek már talán nem úgy viszonyúlak hozzám mint ahogy szeretném és mint ahogy most, de hát ez van.De a kérdés még mindig itt motoszkál bennem, már csak azért is, hogy mit gondoljak?melyik oldal mellet álljak ki teljes mellszéleséggel?Várjam vagy mégse?